„Velem
maradtál, - történjék akármi,
Gazdag
vagyok, s immár kifoszthatatlan.”
Jatzkó
Béla
Pár órával
később már bemehettem Alexhez. Remegtem az idegtől, mert nem tudtam, hogy mi
történt vele. Elképzelni se lehet, hogy most min mehet keresztül, de én itt
leszek neki támasznak… azt hiszem. Előtörtek a régi érzések, amiket iránta
éreztem. Szerettem őt, és valahol a szívem mélyén még most is, de annyira
bizonytalan vagyok, hogy elhagyott másért, és félek, nehogy még egyszer
megtörténjen velem ez az egész. Egyszer elég volt belőle kilábalni, és nem
hiszem, hogy másodszorra is menni fog. Végül erőt vettem magamon, és bementem hozzá.
Épp aludt, ezért inkább csak az ajtóban figyeltem őt. Miközben néztem, ahogy
alszik, elszállt minden kételyem. Mosolyra húzódott a szám és úgy érzetem, ez a
helyes. Megérdemel mindenki még egy esélyt, akkor ő miért ne kaphatná meg? Miközben
gondolkodtam, Alex felébredt. Rekedtes hangon az én nevemet suttogta, és azt
kérdezte, én vagyok-e bent. Szívem megtelt melegséggel, ahogy meghallottam,
hogy engem keres. Boldog voltam ettől a tudattól. Odaléptem hozzá, s megfogtam
a kezét. Meggyötört arca még így is tetszett nekem. Fáradt volt és megviselt,
ahogy végig mért, éreztem, hogy ő is úgy gondolja a dolgokat, mint én. Lassan
felült, majd megkért, hogy üljek le mellé. Leültem, de még mindig fogtam a
kezét, mert nem akartam elengedni. Féltem, nehogy elveszítsem még egyszer.
Másik kezével megfogta az enyémet, és a szemembe nézett.
– Miért maradtál itt, Zara? – Ez
meg milyen buta kérdés? Baj, hogy aggódtam érte?
– Tessék? Azt akarod, hogy menjek
el? – Hirtelen kétségbeestem. Lehet, hogy nem is rám várt? Legszívesebben
üvölteni tudtam volna, de felnőtt nőként viselkedtem. – Nem tudom, hogy
szóltak-e Cara Marianak.
– Dehogy! Nem akarom, hogy elmenj,
nem azért kérdeztem meg, csak azt hittem, hogy miután behoztál, el is mész.
Remélem nem szóltak neki, mert nem vagyok rá kíváncsi a történtek után.
– Ilyennek ismersz, hogy csak így
itt hagynálak egyedül? – Rosszallóan néztem rá, de elmosolyodtam. Tudtam, vagyis éreztem rajta, hogy szüksége
van rám. – De mégis Alex, mi történt köztetek? Ki lőtt le téged? Ő volt? – Ha ő
volt esküszöm, nem állok jót magamért!
– Most nem róla akarok beszélni,
ugye nem baj? Egy férfi volt, vagyis Cara Maria újdonsült barátja. Meglátott
minket, és azt hitte, hogy még mindig együtt vagyunk, ezért lelőtt. Szerencsére
nem jó lövész, se célzó, így úsztam meg. Azért gondolom ezt, mert ugye a
bőröndök nálam voltak, és szerintem ebből következtetett. Pedig nem akartam
visszamenni ahhoz a tyúkhoz. Eleve a saját lakásomba akartam menni, és úgy
hozzád beszélgetni, de a helyett ez lett.
– Te jó ég! Ez nem normális! A
rendőrségnek mit mondtál? Vagy még nem kérdeztek ki? – Nem tudtam gondolkodni,
csak ez járt a fejemben, hogy lehetnek ilyenek az emberek? Ráadásul sejtette ez
a pasi, hogy találkoznak majd, mert akkor nem lett volna nála fegyver, vagy
mindig magánál hordja?
– De, már kikérdeztek, és keresik
a férfit. Zara, nem tudod, hogy mennyit jelent nekem az, hogy most itt vagy
velem. Simán csinálhattad volna azt, hogy fel sem veszed a telefont.
Megértettem volna.
– Csitt! Ne beszélj butaságokat.
Nem lett volna tiszta a lelkiismeretem, és amúgy is, barátok vagyunk ennyit
igazán megtehettem. – Ahogy kimondtam, hogy barátok, belém nyilallt a fájdalom.
Tényleg csak barátok vagyunk, vagy még mindig több annál?
– De én nem a barátod akarok
lenni – ránézett a kezünkre, ahogy az ujjaink egybefonódtak, és láttam, hogy ő
is úgy érez még, ahogy én. Remélem nem szúrtam el mindent, és van még
kettőnknek esélye.
– Alex én… én is így gondolom, de
félek, hogy megint az lesz, mint akkor. Tudom, két év telt el az óta, mégis
ugyan úgy fáj. Viszont, ha nem adok esélyt magunknak, akkor azt bánni fogom. –
Égett az arcom, kapart a torkom, mintha ezer éve nem ittam volna. Éreztem, egy
könnycseppet, ahogy végig gördül az arcomon, majd egy hatalmas tenyeret, ami
lágyan cirógatta kisírt bőrömet. Megsimítottam az arcommal, és kinyitottam a
szemem. Alex már sokkal közelebb volt hozzám, és éreztem, hogy ő is fél. Fél,
hogy megbocsátottam-e neki, amit megértek a részéről, de úgy érzem, már nem áll
semmi közénk. Nem láttam értelmét annak, hogy örökre haragudjak rá. Belenéztem
barna szemébe, majd lehunytam, és akkor megcsókolt gyengéden. Kimerem mondani,
hogy szeretem őt, és ő is engem.
Miután vége
volt a látogatási időnek, még volt időm munka előtt hazamenni és lefürödni. Ma
úgy döntöttem kifestem magam, és újonnan szerzett önbizalommal, boldogsággal
fogok dolgozni. Régen éreztem ekkora örömöt, talán akkor, amikor együtt voltam Alexszel.
Jarod rosszallóan nézett rám, de én csak rámosolyogtam, hogy minden ok. Mire
vette a lapot, és visszakacsintott. Hátramentem az öltözőbe, hogy átvegyem a
munkaruhámat, mire valaki bejött utánam. Hátrafordultam, és Cara Maria volt az.
Szép mondhatom. Az ex-barátját meg sem látogatja, mikor az ő hibája is volt egy
részt. Szólhatott volna a barátjának, hogy aznap megy összepakolni Alex, de nem
tette meg, és most kórházban van.
– Cara Maria. – Semmi jó kedv nem
hallatszódott a hangomban. Nehogy azt higgye, hogy puszi pajtások vagyunk.
– Zara. Alex, hogy van? Annyira
szégyellem magam a történtek után. – Na, persze még, hogy aggódik érte és még
sajnáltatja magát, na, ne nevettessen!
– Menj be hozzá a kórházba, ott
majd rájössz, hogy van. De nekem most dolgoznom kell, ha nem bánod – majd
türelmetlen nézéssel mutattam ki, hogy tényleg dolgoznom kell –, még valami?
– Nem semmi, kösz. Akkor én most
megyek. – Azzal ki is ment az ajtón. Hála az égnek még egy percet azzal
eltölteni, hogy jó pofizzak, nem ment volna.
Amint kitettem a lábam az
öltözőből, Jarod hívatott be magához. Kicsit meglepődtem, hisz nem csináltam
semmi rosszat, reméltem, nem akar kirúgni, vagy valami hasonló. Miközben mentem
az irodája felé, észrevettem, hogy túl nagy itt a csönd. Ez eléggé szokatlan,
ha csak nem nyitottunk még ki. De amikor én bejöttem, még voltak vendégek. Rossz előérzetem támadt, olyan rémisztően
csönd volt. Erőt vettem magamon, és bementem az irodába. Jarod háttal ült nekem
a forgós székében, mintha csak az ablakon nézne kifele. Tavasz volt, ilyenkor
intenzívebben lehet érezni a virágok illatát. Ezt az évszakot szerettem, mert
tavaszi gyerek vagyok, meg amúgy is, ilyenkor minden olyan nyugodt még. Jarod
megfordult, és rám nézett, de csak mosolygott, mintha minden rendben lenne, de
én nem így éreztem. Nem akartam becsukni az ajtót, hátha menekülnöm kell, vagy
bármi más lenne, minden eshetőségre fel kellett készítenem magam.
– Beszélni akartál velem? –
Remegett a hangom a félelemtől. Lehet, hogy túl sok horror filmet nézek, de így
legalább számíthatok arra is, hogy ha megtámadnak, tudni fogom, mit tehetek és
mit nem. Paranoia egy kedves és idegesítő barát egyben.
– Nyugalom Zara, semmi rosszat
nem akarok én tőled, csak beszélgetni szeretnék. Itt, Orlandóban sok szép hely
van, amiről ugyebár te is tudsz. Mióta is élsz itt?
– Lassan öt éve, amióta nálad
dolgozom. – Ez most valami vallatás?
– Akkor sok helyen voltál már a
lányokkal.
– Igen, de ez most miért is
érdekel téged, ha szabad megkérdeznem? – Annyira zavarba jöttem, hogy a jó
modoromat elfelejtettem, vagy csak szimplán otthon hagytam valahol.
– Feltűnt, hogy rajtunk kívül
nincs bent senki? – Nézett rám kacéran, majd felállt, és odalépett hozzám.
Összerezzentem, mikor a keze az enyémet érintette.
– Igen, észrevettem. Hová lettek?
– Hazaküldtem őket, mert ma veled
szeretnék tölteni egy napot, ha nem bánod.
– Van barátom, és ennek nem
nagyon örülne. – Eléggé féltékeny típus.
– Ez csak egy ebéd Zara, semmi
több. Nem a kezedet kértem meg, de ha ez téged zavar, akkor menj haza nyugodtan,
és ma szabadnapos vagy a többiekkel együtt. – Úgy mondta ezt, mintha
megsértődött volna. Végül is, ha tényleg csak egy ebédről van szó, de Alexszel
most találtunk újra egymásra, és ezzel nem akarom elszúrni már most.
– Egy ebéd belefér, de tényleg
semmi több.
– Rendben, bezárok, és
indulhatunk is. – Reméltem, hogy nem fogom megbánni.
Miután Jarod bezárta a bárt,
beszálltunk a kocsijába, és elhajtottunk. Valami puccos helyre vitt, ahol még
ezelőtt sosem voltam. Még a nevét sem tudom kiejteni, olyan furcsán van leírva.
Kinyitotta előttem az ajtót és előre engedett. Hogy is fogalmazzak… nem az
étteremhez voltam öltözve, ezért enyhén szólva megbámultak az ott evő vendégek,
de nem foglalkoztam velük. Sajnálom, de én szerencsére nem tartozom az elit
néphez. Némelyik annyira fent hordja az orrát, hogy szinte az eső is bele esik.
Leültünk a legeldugottabb
helyre, és rendeltünk egy kis kávét. Zavarban voltam, mert kívül állónak
éreztem magam. Miután kihozták az italokat rendeltünk ételt, de őszinte leszek,
mindegyik nagyon drága volt. Szinte mindegyik megfelelt a jattomnak, és a
köretet még bele se számoltam. Vicc, hogy valaki ilyenekre költi a pénzét
ahelyett, hogy valami mást venne. De végül rávettem magam, hogy legalább egy
olcsóbb ételt rendeljek. Jarod csak mosolygott, de én ezen nem nagyon tudtam.
Egy erőltetett vigyort sikerült azért magamból ki erőszakolnom, hogy ne
sértődjön meg. Elvitték az étlapot, és ketten maradtunk. Jarod elkezdett
mesélni a munkáról és a beszerzésről, de annyira nem érdekelt, hogy nem is
figyeltem rá. Miután ezt észrevette, abbahagyta, és másról kezdett el faggatni:
persze, hogy a barátomról.
– És mióta vagytok együtt?
– Nem olyan régóta. Egy időre
szétmentünk, de szerencsére újra egymásra találtunk. – Majd kihozták az ételt,
és egyenesen a kajámra néztem, nehogy Jarodra kelljen koncentrálnom. Olyan
fusztráló helyzet volt.
– Értem. Kínos neked erről beszélni,
hogy így visszahúzódtál? – nézett rám kíváncsian, de nem tudtam, erre hogy
feleljek.
– Nem, dehogy, csak nem szeretek
a magánéletemről beszélni, ennyi az egész. De ha már itt tartunk, neked van
valakid?
– Jelenleg nincs, de van egy
lány, vagyis hölgy, akiért meg-megdobban a szívem –Megfogta a kezem, és mélyen
a szemembe nézett. Éreztem, ahogy elpirulok, mert nem szoktam ilyen helyzetbe
kerülni. Kínos – és mindig jó kedvre derülök, mikor reggel meglátom a
munkahelyünkön. Csak egy baj van vele.
– Még pedig? – kérdeztem, de
sejtettem már a válaszát, és előre féltem tőle. Éreztem, hogy nem jó ötlet ez
az ebéd…
– Van barátja. Tudod ki ő?
– Van egy tippem.
– Zara, te vagy az. Tudom, jóval
előbb kellett volna lépnem, de annyira elfoglalt az a tény, hogy elérhetlek
akkor, amikor csak akarlak. Most pedig pont e miatt veszítettelek el.
– Sajnálom Jarod, de ennek nem
lett volna hosszú élete, mert a főnököm vagy, és így kellemetlenül éreztem
volna magam. Remélem megérted.
– Meg, persze. – Innentől kezdve
csöndben ettünk.
Mire
végeztünk mindennel már délután volt. Lassan látogatási idő lesz a kórházban,
én pedig meg szeretném látogatni Alexet. Nem tudom, hogy elmeséljem-e neki ezt
az ebédet. Remélem, nem fog nagyon kiakadni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése