2.A találka
„Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál,
Avagy távollét szét nem választhatja
Azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.”
Talán ott kéne kezdenem, hogy mikor is kezdődött el minden. 2010-et írtunk, amikor másod éves voltam a középiskolában. Nem igazán szerettem oda járni, de valamilyen szinten muszáj volt én meg tettem, amit tennem kellett. Év eleje volt még. Szép őszi hónapjaink voltak. Nem volt túl hideg sem meleg, kellemes időnk volt. Valamelyik nap megláttam egy fiút. Ő már végzős volt. Helyes, izmos, jó kiállású fiú volt, aki már akkor tudta, hogy mit akar és vár el az élettől. Ahhoz képest, hogy csak 18 év körüli volt, érettebbnek látszódott, mint ahány éves is volt valójában. Akkor még csak 17 éves voltam, de érettebbnek éreztem magamat jóval a velem egyidőseknél. Némelyik lány kissé beképzelt, önimádó volt. Személy szerint az ilyen lányokat nem igazán szerettem, de sokan velem éreztek ilyen téren is. Első látásra beképzeltnek találtam vagy csak simán elérhetetlennek, ami nálam azt jelentette, hogy minden helyesebb srácnál nekem nem volt esélyem. Még szimpla szemezésre sem. De ő más volt. Más, mint a többi srác, aki nekem eddig tetszett. Érdekesnek és veszélyesnek éreztem őt. Tetszett nagyon. A legjobb barátnőmmel csak Farkasnak hívtuk, mert egyszer a haverja olyan pirosan jött be szó szerint, hogy úgy nézett ki, mint a Piroska, ezért a fiút elneveztük Farkasnak. Valahogy illett rá ez a becenév. A valódi nevét elég sokáig nem tudtam, de a poént nem írom le így az elején. Az első pár hónapban csak szemezgettünk, vagy szimplán kerestük egymás tekintetét. Egyszer előttünk ment fel a lépcsőn és hát merengettük a szemünket a látványban. Formás feneke volt a nadrágban, ráadásul feszülős farmert hordott inggel. Sármos volt nagyon. Kicsivel magasabb volt, mint én. Már akkor is szerettem a magasabb fiúkat. Szép kék nagy szemei voltak, rövid szőkés barna haja volt. Na meg egy pici fülbevaló a bal fülébe, csak hogy jobb legyen az összkép. Jobb is volt sokkal. Nem minden nap hordtak a fiúk inget, de ő igen, mindig abban volt. Ahogy feszült az izmos kezén és hátán, gyönyörű látvány volt. Sokszor már csak azért jártam be, hogy őt láthassam. Kicsit betegesnek tűnhet, de szerintem sokan így lettek volna vele. Egy nap a barátnőim elhívtak bulizni. Nem szerettem buliba járni, de úgy voltam, miért, is ne? Egy kis bulizás, kikapcsolódás nem árt. Jó, hogy hallgattam rájuk. Találkoztam Farkassal és ettől boldogabb lettem. Táncoltunk, flörtölgettünk, egyszerűen jól éreztük magunkat. Aztán jött a hétfő, mintha nem történt volna semmi. Mintha a szombati nap meg sem történt volna. Olyan simán elment mellettem, hogy szabályosan bolondnak éreztem magam. Lehet, hogy csak álmodtam volna az egészet? De akkor miért volt ennyire valóságos az egész? Ezek persze, mind költői kérdések voltak, amikre lehetséges, hogy senki nem tudta volna a választ, talán még ő sem. Eltelt így pár nap ezekkel a gondolatokkal és nem is igazán figyeltem rá.
▲▲▲
Tél közepe volt. Kedvenc évszakom volt a tél, mert ilyenkor úgy öltözhetek fel, ahogy én akarok. Sok réteg ruha, ráadásul este is jobban alszok, ha fázok, és nyakig be tudok takarózni. Egyszer aztán az utcán találkoztam újra vele. Kíváncsi voltam, hogy vajon köszönni fog-e vagy csak simán elmegy mellettem. Meglepett, hogy köszönt és hogy őszinte legyek, örültem neki nagyon. Mosolyogtam, mint aki először kap ajándékot karácsonykor. Fülig érő mosollyal köszöntem neki vissza. Beszélgettünk.
- Szia! Hogy vagy? Ne haragudj, hogy az utóbbi időben ilyen… zárkózott voltam. - mondta.
- Szia! Semmi gond, ilyen mindenkivel előfordul. Én jól vagyok, köszönöm. És te, hogy vagy?
- Jól, köszönöm. Ami a buliban történt az…
- Az nem volt semmi… - bukott ki belőlem, és lehet, hogy nem kellett volna megszólalnom. Ki tudja?
- Oh, értem… nekem igen is jelentett valamit, de ha neked nem akkor…- és lefele nézett. A bűntudat fojtogatott.
- Neked komolyan jelentett valamit, azaz este? Mert nekem Hétfőn nem úgy tűnt…- forgattam a szememet, mint egy kis pisis kis lány.
- Igazad van. Hétfőn nem voltam jó passzban. De mit szólnál, ha újra kezdenénk?- kíváncsian fürkészte az arcomat. Kicsit elpirulva, de válaszoltam neki.
- Szia! Alice-nek hívnak. - nyújtottam neki a jobb kezemet. Bizakodóan mosolyogtam rá.
- Szia! Engem pedig Wolfnak! - rázta meg végül a kezemet. Erős szorítása volt, de mégis olyan jó érzés volt megérinteni a bőrét. - Van kedved meginni valamit?
- Persze van. Merre megyünk?
- Az legyen meglepetés!- kacsintott egyet majd gyönyörű mosollyal biccentett, hogy indulhatunk.
▲▲▲
- Szia! Nem fogod el hinni, hogy mi történt!
- Szia! Mi történt? Olyan fura a hangod. Valami baj van?- szegény nagyon megijedt.
- Jaj dehogy is! Csak boldog vagyok, ennyi az egész!- röhögtünk egyet.
- Na, mesélj, mi történt. Valami jó, nem hiába lenne a hangodban ennyi öröm.
- Összefutottam ma a Farkassal. Köszönt és beszélgettünk.
- Na, az jó. Na de mesélj még, mindent úgy kell kihúznom belőled? !
- Nem. – röhögtem egy nagyot. – Mondta, hogy sajnálja, ami azon a hétfőn történt. Azt is mondta, mi lenne, ha újra kezdenénk? Én erre a kezemet nyújtottam és bemutatkoztam. Megfogta a kezemet és ő is bemutatkozott.
- Na és hogy hívják? ? - kicsit se volt kíváncsi, nem igaz?
- Wolfnak. Sokat nem tévedtünk a nevével.
- Ez most komoly? De durva. – meglepődöttsége engem is magával sodort.
- Igen, én is így reagáltam először. Aztán kérdezte, hogy nem iszunk meg valamit? Mondtam, hogy de szívesen. Csomót beszélgettünk.
- És miről? ? ? Jaj, istenem meséljél már egy kicsit többet. Éhezem a hírekre, a jó hírekre. - Nevetett.
- Kérdezte, hogy miért a Harvardra jelentkeztünk. Mondtam neki, hogy ez az iskola tetszett meg a legjobban. Nagyon aranyos volt. Mesélt a családjáról, hogy nagyon sehova sem engedik.
- Tényleg? Szegény gyerek, sehova sem mehet.
- Hát, igen. Mondta, hogy gazdagok, aztán olyan cégnél fejesek a szülei, hogy az ilyen közösségi portálokon például nem lehet fent, meg ilyenek.
- Jézusom!
- Ugye? Ez van. Kérdeztem, hogy milyen zenéket meg sorozatokat szeret. Minden stílust szeret. Kedvenc sorozata pedig nem fogod kitalálni, hogy mi.
- Most megfogtál. Micsoda?
- Az Odaát! ! ! ! Csak pillogtam, hogy micsoda? Ez most csak valami vicc? Ez a mi kettőnk kedvence is és ráadásul ő is szereti?
- De jó! Ez tök jó. Legalább nem csak mi vagyunk értelmes lények ezen az eszeveszett bolygón.
- Igazad van! – aztán megint röhögésben törtünk ki.
