3. Szemfényvesztés
„Az élet hazugságokból épült vár,
Amelyet lerombol az idő.”
Teltek múltak a napok a hetek, de semmi nem
történt. Még vele sem találkoztam. Szép napos időnk volt és épp ezért nem
értettem, hogy miért nincs iskolában. Sokan biztos már azt mondanák a sok
vámpírkönyvek és filmek után, hogy juj, biztosan vámpír! Hát, pedig nem. Én
tudtam, hogy mi ő. Egy gyönyörű szép férfi modell, a kinek a munkája miatt
sokat kell utaznia. Igen modell volt. Mondjuk, ha nem ez lett volna, biztosan
nekem is az első tippem a vámpír lett volna… nevetséges vagyok, nem igaz? Amikor
nem láttam, kicsit szomorú voltam, de zenét hallgattam és minden rendbe jött.
Nekem a zene a világ elől való menekülés menedéke volt. Ebbe menekülhettem, ha
valami bajom volt. Teljesen kikapcsolt. Amikor ez segített, hívtam Katie-t, hogy
ő is tudja, mi zajlik le bennem. Segített, ahogy csak tudott, de nekem ennyi
nem volt elég. Hiába beszéltem ki magamból, még mindig agyaltam rajta, ami fejfájást
okozott és ettől nem tudtam aludni, ami felidegesített elég rendesen. Én már
csak ilyen vagyok.
▲▲▲
Sokat már nem gondoltam Wolfra, mert már egy hónap
is eltelt, hogy nem beszélgettünk. Egy nap sétáltunk Katie-vel az utcán, beszélgettünk
és egy rég látott sráccal találkoztunk. Elöntöttek az érzelmek és valahogy
bűnösnek érzetem magam. Ezt nem tehetem meg Wolffal, de hiszen nem is voltunk
együtt, rég nem beszéltünk. Ráadásul ez a srác olyan helyes volt… Még 2009-ben
láttam egy koncerten és ott tetszett meg, de a nevét, azóta sem tudtam… idegesített
a dolog elég rendesen… Mondtam Katienek, hogy ez az a srác, akiről tavaly
meséltem neki.
-
Hát jó, de
én nem nagyon emlékszem rá, ne haragudj.
-
Semmi gond.
– mosolyogtam rá.
-
Hogy hívják,
vagy azt még most sem tudod?
-
Sajnos, azóta
sem… - aztán mentünk tovább.
Hazaértem és bekapcsoltam a gépet. Felmentem az
egyik közösségi oldalra, hogy megkeressem. Nem sok sikerrel. Mindig így járok, ha
valamit nagyon keresek, sosincs meg, de amikor nem keresem, egyből meg van…
Reménykedtem, hogy ez is egy ilyen dolog lesz. Eltelt még egy hónap és Wolfról
még mindig nem tudtam semmit. Letettem a srácról végleg… Tudom nem tehetett
róla, de én sem, hogy az érzéseim múlni kezdtek. Megint a zenébe menekültem.
Kedvenc együttesemtől meghallgattam vagy százszor ugyanazt a számot. Avenged
Sevenfold-tól a Nightmare-t. Imádtam ezt a számot. Imádtam az egész
bandát. Olyan mondandója volt a
számaiknak, hogy csak pislogni tudtam.
Másnap, ha jól tudom csütörtök volt. Láttam a
suliban. Nagyon meglepett, de komolyabban nem gondoltam bele, hogy most újra
látom, és talán még beszélgethetünk is. Nem nagyon érdekelt már a dolog. Így is
történt. Láttam, de semmi más nem történt. Oda se köszönt, ami nekem rosszul
esett, azért egy "Szia"-t oda lehet bökni vagy valamit, de semmi nem
volt. Simán elment mellettem. Gondoltam magamban, na, még egy fafejű tuskó!
Erről meg voltam győződve. Nekem többet ne jöjjön oda, hogy kezdjük újra, meg
bocsi. Nem! Nem leszek még egyszer ilyen naiv! Meséltem a barátnőmnek ő is csak
nagyot nézett, ő sem értette, hogy most mi van. Erre csak annyit tudtam mondani,
hogy nem érdekel. Ebbe a szóba menekültem most, hogy nem érdekel, pedig
mennyire érdekelt, hogy mi áll ennek az ügynek a hátterében.
