Előszó

Ez a történet igaz történet alapján íródott. Persze vannak benne kitalációk is, mint minden könyvben.
A tavalyi évemet írtam le, mert egy kósza gondolat során arra jutottam, hogy miért is ne írjam le. Jó ötletnek tűnt. A tavalyi évem eléggé zűrös volt minden értelemben. Családi ügyektől elkezdve az iskoláig, a szerelemig. Barátságok tönkre mentek, de helyette kötődtek más barátságok is. Új élet, új kezdet. Amit nem írtam le, azaz volt, hogy egy időben küszködtem a depresszióval. Egy időben nagyon befordultam, és nem láttam kiutat. De szerencsére szerető család állt már akkor is mögöttem, és segítettek kimászni a mély és sötét gödörből. Papám elvesztése még a mai napig fáj és ez a seb, sosem fog begyógyulni. Az idő múltával erősebben érzem a hiányát. Mindig eszembe jut, amikor a régi szép időkről mesélt, a katonaságról, a kertről. Na, meg a mamámról. Mikor énekelgettük a régi nótákat együtt.
Egy barát elvesztése nem mindig fájdalmas dolog, ha már az ember érezte, hogy ennek itt és most vége. Én ezt éreztem, és egy időre szünetet kértem, mert ami lezajlott bennünk, az már nem volt egészséges. Sok idő eltelt, de ennek így kellett lennie. Lehet, hogy önzőségből, de nekem így jobb volt, és csak remélni tudtam, hogy az a másik személy is csak az előnyeit látja ebben a szünetben. Ez idő alatt találtam magamnak rengeteg nagyszerű embert, akikben barátokra leltem. Akiknek meg nyíltam anélkül, hogy azt néztem volna, hogy mikor szúrnak hátba. Jó érzés volt másokkal is megismerkedni, új közegben.

Egy lány, vajon mennyit bír el az élettől?